Nyomtatás

Megújul a Nagykunság „ütőere”

.

Nagykunsag 14 mutargyA munkaterület január 23-i átadásával megkezdődik - a Komplex Tisza-tó projekt keretén belül - az ország egyik legjelentősebb mesterséges vízügyi létesítménye, a Nagykunsági-főcsatorna kulcsfontosságú műtárgyainak rekonstrukciója.

A nettó 475 millió forintos beruházás során megújul a Körös-völgyi vízpótlásban és az alföldi öntözési, halastavi vízigények kielégítésében oroszlánrészt vállaló főcsatorna három, a 14-es, a 31-es és a 34-es számú vízszintszabályozós bögéző műtárgya. A kivitelező a munkálatokat a vízszolgáltatás biztosítása mellett igyekszik elvégezni, egyes szükségszerű műszaki beavatkozások azonban némi kényelmetlenséget okozhatnak az érintett gazdálkodóknak, amiért ezúton is türelmüket és megértésüket kérjük.
A Tisza vizét a Kisköre-tározóból az Alföld középső területére szállítani hivatott Nagykunsági-főcsatorna (Nkfcs.) és annak Keleti-ága hat szakaszra osztva épült meg a hetvenes években. Az első 18 kilométeres szakasz 1973-ban kezdte meg működését, míg a teljes víziút 1978-ban készült el. A vízkormányzó nagyműtárgyak szintén ezekben az években létesültek, rekonstrukciójuk ezért immár elkerülhetetlenné vált. Eredetileg a főcsatorna révén kialakított nagykunsági öntözőrendszer hatásterülete 217 ezer hektár volt, jelenleg bruttó 122 ezer hektár, ami a Tisza bal partja, a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó által közrezárt terület szinte teljes egészét magában foglalja. 
A Nagykunsági-főcsatorna az elmúlt évtizedek alatt nem csak az ország legszárazabb térségében gazdálkodókat szolgálta ki éltető vízzel, de a Körös-völgy vízpótlása révén elsődleges ökológiai küldetést teljesít, sőt, a belvízi vésztározásban, az árvízi átvezetésben is nélkülözhetetlenné vált, vízhiányos időszakban pedig a vízkészlet megőrzésében játszik fontos szerepet. 
A főcsatorna üzemeltetésében, a vízszint szabályozásában kiemelt jelentőséggel bírnak a 14-es (Örményes, Budapest –Nyíregyháza vasúti fővonal keresztezése), a 31-es (Kétpó, Bp. – Békéscsaba vasútvonal) és 34-es számú (Mezőhék, Martfű-Öcsöd közút) bögéző, azaz adott szakaszon a vízszint tartását lehetővé tevő műtárgyak. Ezek korszerűsítése, rekonstrukciója azért is időszerű, mivel az eredeti funkcióhoz (mezőgazdasági vízellátás) képest a velük szemben támasztott igények, elvárások köre megnőtt, ugyanakkor az üzembe helyezés óta elhasználódtak, üzembiztonságuk csökkent, elég csak a korrózió okozta károkra gondolni. A további műszaki állapotromlás veszélyezteti a rendszer szakaszolhatóságát, kockázatossá teszi annak feltöltését és leürítését, a vízszintek tartását, kilátástalanná a bögénkénti különböző igények (vízellátás, belvízbefogadás) akár egy időben történő kielégítését, s nem utolsósorban romlik a vízminőség.
Az említett kulcsfontosságú műtárgyak rekonstrukciója az Európai Unió 85 százalékos támogatásával bíró Komplex Tisza-tó projekt keretében válik valóra, a nagyszabású fejlesztés része ugyanis a Nagykunsági-főcsatornát is magában foglaló Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIKEVIR - Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszere) megújítása. 
A közbeszerzésen nyertes kivitelező – a VÍZÉP-Kör Kft. és a KÖTIVIÉP ’B Kft. alkotta konzorcium – január 23-án veszi át a munkaterületet, és 2015 április 18-ig fejezi be a beruházást. Hamarosan, február első hetében megtörténik a víztelenítés. Tekintettel a főcsatorna számos funkciójára, a konzorcium lehetőség szerint az építési, felújítási munkák jelentős részét a vízszolgáltatási idényen kívül hajtja végre, ám több beavatkozásra csak akkor nyílik mód, amikor a Nkfcs. „nagyüzemben” működik. Ezért kérjük a vízfelhasználók türelmét és megértését. A konkrét munkálatokról természetesen időben tájékoztatjuk a gazdálkodókat honlapunkon.